Bánffyhunyad református templom - Pap Gábor leírása

Templom: 

A szentély és a hajó mennyezete: két korszak terméke, kétféle művészi ízlés szülötte. A hajóé a régebbi. Névtelen mestere alighanem a XVII. és XVIII. század fordulóján e tájon legfoglalkoztatottabb „mennyező” mester, Gyalui Asztalos János köréből került ki, ha nem őmaga volt a névtelenségbe burkolózó készítő. Összesen nyolcféle motívumot alkalmaz, eredetileg nyilvánvalóan átlós elrendezésben. A mennyezet mai állapota elég aggasztó. Sok az erősen lepusztult tábla, és sokhelyütt felcserélődött a motívumok sorrendje. A keresztlécek és a kazetták belső, festett keretvonalai nem mindig futnak párhuzamosan. Más a helyzet a szentélyben. Itt a hajóbeli kétszáz kazettával szemben „mindössze” száztizenegyet találunk, az egyes képmezők nem négyzetesek, mint amott, hanem téglány alakúak, a szentélyzáródásnál csapott sarkokkal. Mindezeknél azonban lényegesebb különbség az, hogy míg a hajó mennyezetén szigorúan komponált, határozott körvonalrajzú alakzatokkal találkozunk, addíg a szentély ábrái szabadabb formakezelést mutatnak, az összképben nem a rajzosság, hanem a festőiség az uralkodó hatástényező. Itt már mesterneveket is ismerünk: Kolozsvári Asztalos Umling Lőrincz és János fia a képek alkotói. A kazetták elrendezése alapvetően tükörszimmetrikus szerkesztésre vall. A középtengelyt alkotó kazettasor meghatározó eleme az emberarcú Nap. Neki nincs párja. A Hold és az Esthajnalcsillag (Vénusz bolygó) közös táblája a mennyezet túlsó felébe került, ott sem a fő tengelybe, hanem attól jobb („rendezői” bal) felé. Baloldalt a hurkos farkú, angolkürtöt fújó sötét sárkány lett a párja. Ez a jel minden előfordulásakor a téli napfordulóval kezdődő Bak-hónap és a neki megfelelő Bak-csillagkép megidézője a magyar népművészetben, illetve a festett kazettás mennyezeteken. A fő vonalba a Napon kívül még két jól értelmezhető figurális kompozíció és három szöveges tábla tartozik. Az előbbiek közül a „Bűnbeesés” jelenet önmagát magyarázza. Itt – eltérően a hasonló témájú egyéb Umling-megfogalmazásoktól – jelen van az elcsábított emberpár is. A másik, „fejreállított” párducot megjelenítő tábla jelentését a környezetével összefüggésben szemlélve érthetjük meg legkönnyebben. A „fiait vérével tápláló Pelikán” népművészetünk minden ágazatában a nyári napfordulóval induló Rák-hónap, illetve a neki megfelelő Rák-csillagkép megidézője. A fény kiteljesedésének évköri folyamata itt fordul meg, és a Rák-hónap második felében, a hónapot záró Párduc Holdház téridő-tartományában válik a fordulat visszavonhatatlanná. Ez a tény magyarázza a mi párducunk fordított állását a többi – valamennyi itt látható – jelenethez viszonyítva. Igazolásul nézzük meg, milyen ábra került ennek a táblának a túloldalára. Az ún. „kétfejű sas” a tavaszi napéjegyenlőséggel kezdődő Kos-hónap jelölő állataként tűnik fel népművészetünkben és kazettás mennyezeteinken. Ebben az irányban tovább haladva, két kazettával odébb a „Páva” lép elénk, a Halak haván átömlő Vízöntő-tendenciák összetett képjeleként. Ha ez az „átömlés” nem következik be a természet éves energiaháztartásában, akkor az energiákban legszegényebb télvégi Halak-időszak után nem következhet be a tavaszi feltámadás. A „Páva” túloldali párja, a „Teve” viszont a Tejút-központ felől a Nyilas (Keleten: Ló) csillagképen keresztül érkező teremtő erők túlcsordulását szemlélteti. Hasonló elfajulási lehetőségre hívja fel a figyelmet az „Elefánt” tábla és a vele átellenben elhelyezkedő, a „Pelikánt” ragadozói minőséggé átképező ábra. Ez utóbbi képjel az önfeláldozó Rák-tulajdonságok kifordulását példázza, az előbbi az önző Bika- (keleten: Disznó-) tulajdonságok végletessé torzulását. A párokba rendezés legszembetűnőbb esete a középső kazettavonulat két széléhez közvetlenül csatlakozó két gólyás tábla. A Rák-hónap középső Holdházának jelölő állatáról lévén szó, a baloldali („rendezői” jobb) példány hangsúlyos visszafordulása magától értetődik. A másik madár a nyári fénymaximum idején esedékes viselkedésmintázat, az önfeláldozó jellegű teremtés képviselőjeként az ilyenkor feleslegesen akadályozó megtartó-visszafogó erők állat-képviseletét, az őszi napéjegyenlőséggel kezdődő Mérleg-hónap középső Holdházát nevesítő „Szarvaskígyót” fegyelmezi. (Nem pusztítja el, csak visszafogja az aktivitását.) Hasonló párosítások még: a kardot emelő „Griff” és a „Sirén”, a galamb és a szarvas a Nap-kazetta két oldalán (a tejút két találkozási pontja a Napúttal képezi az „élőhelyét” ennek a két Holdház-jelölő állatnak), továbbá a két Jónás-jelenet. Az egyiken elnyeli, a másikon kiengedi a szájából a Cethal Jónásunkat. A leggyakrabban (összesen hatszor) ábrázolt motívum a fekete madaraktól csipegetett szőlőtő. Hogy itt is, akárcsak a „Páva” esetében, a Vízöntő-Halak együtthatásról van szó, amelyen belül a madárpár a Halak-, a szőlőfürtök a Vízöntő-tulajdonságok letéteményesei, azt a legfelső sor bal („rendezői” jobb) oldalán megjelenő példány igazolja. Itt ugyanis a szőlőtő előtt-alatt hatalmas serleg fekszik a földön, ez pedig a Vízöntő ismert képjele.