Homoródkarácsonyfalva - Pap Gábor leírása

A több fázisban létesült mennyezet-, illetve karzatmellvéd-díszítés leginkább két vonatkozásban érdemes figyelmünkre. Az egyik nem annyira művészet-, mint inkább tudománytörténeti vonatkozás. A „mennyezés” itt fordul át jelképi értelmű – a képírás jeleivel dolgozó – cselekedetből szigorú értelemben vett természettudományos ismeretterjesztésbe. Ennek tanúja a „Systema Copernicanum” feliratú tábla, amely a hazai templomfestészeti anyagban egyedülálló módon idézi a hívek feje fölé az ekkoriban még éppen „modernnek” számító heliocentrikus rendszert. A mellette lévő kazetta húsvétszámítási táblázata ugyanakkor visszacsatol bennünket a középkorba. A festett templomi mennyezetkazetták magyarországi történetében formai vonatkozásban ez jelenti az utolsó lépést. Az eredetileg komplex kozmikus-üdvtörténeti képi program itt és most válik szét véglegesen egy „jólértesült” természettudományos beszámolóra és egy tőle többé-kevésbé függetlenedett igemagyarázatra. Az oklándi mennyezet másik figyelemre méltó mozzanata az állatalakos ábrázolások feltűnő dekorativitása. Mintha a tetszetősség olykor a jelzésszerűség rovására érvényesülne. Sok esetben az a benyomásunk, mintha az ilyen ábrák mutatós körvonalrajza másodlagos lenne, és a korábbi beszédes képjelek üzenetét már nem értő mester – nem tehetvén mást – átfogalmazta volna őket a ma látható dekoratív alakzatokba. Ugyanakkor pozitívumként könyvelhetjük el, hogy az állati és növényi formák folyamatosan alakulnak át egymásba, meggyőzően érzékeltetvén a világ folyamat-, illetve állapotszerű megnyilvánulásainak lényegi egységét. Az előbbiek a magyar népművészetben – és a festett templomi kazettákon – definíciószerűen növényi, az utóbbiak állati formációkban öltenek testet. Az oklándi táblák madárszárnyairól nehéz lenne eldönteni, hogy inkább állati vagy növényi képződményeknek tekinthetjük-e őket. A szarvas agancsa pedig kifejezetten leveles ág-párosnak jelződik.