Kézdimártonfalva - Pap Gábor leírása

Templom: 

A templom 7x9 kazettából álló, 1754-ben készült eredeti mennyezetéhez 1824-ben 61 új kazettából álló részt toldottak. A kétféle ábraanyag úgy viszonylik egymáshoz, mint a lakott és az üres csigaház. Az egyikben van élet, a másikban nincs. Nem arról van szó, hogy az új ábraanyag értéktelen lenne. Sőt, összhatásában talán még egységesebb, mint a régi, dekorativitás tekintetében elsőrangú, színei élénkek, összhatásukban mégsem tarkák – az erények felsorolását tovább is folytathatnánk. Csak éppen az a kozmikus és egyszersmind üdvtörténeti nagyságrendű rendező elv hiányzik mögülük, amely élettel tölti meg a korábbi időszak képi hagyatékát. Ez az „öreg” kazettaanyag nem társtalan a maga háromszéki környezetében. Legközelebbi rokonai a szacsvai és maksai mennyezetek. Ez a tény megkönnyíti az ábrák értelmezését, hiszen a képjelek mondandója nem változik a változó helyszínekkel, csak a kontextus, amelyben jelentésüket kifejtik. Így azonnal rá lehet ismerni a „két oroszlános” kazetta ábrájában – a szacsvai analógiát szem előtt tartva – az Oroszlán-Vízöntő tengely meghatározó jelenlétére, amelyen belül a Vízöntő-tendenciák az egyik szomszédos évköri egység, a Bak segédletével jutnak kifejezésre (oszlop a két oroszlán között), míg az Oroszlán-időszak a precessziós nagy éven belül szabályosnak mondható megkettőződéssel képviselteti magát. A jelenséget itt is, akárcsak Szacsván vagy Maksán, az ún. „Vízöntő-paradoxon” magyarázza, amelynek aktív jelenléte lépten-nyomon kimutatható a magyar művelődéstörténet legkülönbözőbb korú és jellegű emlékeiben, beleértve természetesen a kazettás mennyezeteket is. A Vízöntő-jelenlét egyébként ugyanebben a középső, tengely-szerepű kazettasorban még egyszer, hangsúlyosabban is hírt ad magáról. Óriási kantából először az ún. „kiteljesedett fény”-jel bújik elő, majd felfelé és lefelé, balra és jobbra egyforma ívben kanyarodó indák végein négy telt „világ-virág” kerekedik ki. A „Kanta” a magyar népi csillagnevek között a Vízöntő megnevezésére szolgál, így sok magyarázkodásra ebben az esetben nincs szükség. Máskülönben ez a képi program is, akárcsak a szacsvai vagy a maksai, legszerencsésebben a nyolcágú csillagként megjelenített Vénusz bolygó (hazai szóhasználatban: Esthajnalcsillag) irányából elindulva fejthető meg. Az életóvás felelőse ő az ún. „Hétbolygó”-rendszerben. A vele induló kazettasorban először – két egymást követő táblán – maga a „kiteljesedett fény”-jel gazdagodik tovább. Utána szabályszerű szülés-jelenetnek lehetünk tanúi. A hozzá szükséges két évköri tulajdonságcsoport, az önfeláldozó szeretet (nyári napforduló, Rák hava), illetve a kiegyensúlyozott, harmonikus „fészek”-környezet (őszi napéjegyenlőség, Mérleg hava) összevontan, egyetlen képjel-együttesbe sűrítve jelenik meg. A kazetta széle felől a közép felé tartó inda-örvénylés a Rák-, a szétnyíló szirom-kettős, közepén a kibújni készülő, születőfélben lévő, akár az emberig is tovább nemesedhető életkezdeménnyel, a Mérleg-tendenciák szabályszerű megidézője. A szomszédos kazettasor a Vénusz másik otthonának, a Bikának a képjelével indul. Az érzéki élvezetek vonalán serénykedő („buja”) Vénusz pályaképében a negyedik állomás nem emberszabású lény ígéretét tartalmazza, hanem a földi körülmények között legsikeresebb életvitelű lényét, a rovarét. A tanulság kézenfekvő: ha túlságosan beleragadunk az érzéki tapasztalás által kínált világba (virágba), óhatatlanul elrovarosodunk.