Zabola - Pap Gábor leírása

Templom: 

A hajó nagyobb, a szentély kisebb tükörbe komponált ábrái egyetlen kéz alkotásai, egységes képi világot alkotnak. Összhatásukban barokkosabbak a Székelyföld egyéb emlékeinél. A növényi minták szára, levele, virágszirmai húsosabbak, testességüket gyakran külön kontúrozás hangsúlyozza. Sajátos motívum a feltűnő gyakorisággal szereplő átlós, illetve függőleges állású, mindig vázából indított virágtő, olykor kettő is egyetlen táblán. Ilyenkor egymást keresztezik a szárak. Egyetlen esetben, a páros virágtő-motívum szárvégein csőrös sárkányfejek rajzolódnak ki. Ennek a jelenségnek a legközelebbi formai rokonait a történelmi Magyarország túlsó felén, Patapoklosi mennyezetén találjuk meg. Az egymásra rímelés feltűnő és arra figyelmeztet, hogy a festett kazettás mennyezetek motívum-, illetve konkrét forma-kezelése a regionális sajátosságokon túl általános kárpátmedencei egyöntetűségről is árulkodik. Külön figyelmet érdemel a mennyezet egyetlen figurális – konkrétan állatalakos – díszítésű kazettája. Az országszerte igen nagy elterjedtségnek örvendő ún. „kétfejű sas” tűnik fel rajta, alatta kígyók tekergőznek. Maga a párosítás is szokatlan, mégsem ez hordozza az igazi sajátszerűséget. Sokkal inkább az átváltozásnak az a menete, amelynek során a fénysugár-nyalábokból előbb húsos levelek, majd – feketébe fordulva – kígyók testesednek föl. Mindez fehér és fekete csillagok körében zajlik, miközben a madár szárny-, illetve farok-tollazata ugyanezt a sugárzást használja fel tolóerőnek, ugyancsak fekete kiadásban. Az ide-oda egyforma kilengéssel mozgatott madárnyak és -fej között ezúttal nem olyan módon teremtődik átkötés, mint a rokon témájú ábrák többségén, hogy ti. a két sasfejet egyetlen koronaív kapcsolja össze a levegőben. Itt mintha tálcán kínálnának nekünk egy összetett jelrendszert, amelyben hófehér és világoszöld S-vonalak kombinálódnak, egyensúlyos elrendezésben.